Vadalma
elbeszélés
Vadalma Vlll.fejezet
Vadalma hosszú hónapokon keresztül készítette elő azt a végjátékot,
aminek a gyümölcsét lassan már szüretelni akarta. Felvette a
kapcsolatot egy régi haverjával, aki annak idején füvet, meg
„jóbarátokat” szerzett neki:
- Van újabban, egy szintetikus cucc, örömkönnynek mondják.
Nyelhető, szúrható, kenhető ahogy kívánod Vadmadaram!
De elvárok némi hálát, mint régen, tudod, hogy imádom a
magas szőkéket!
- Én is, te barom! Ezért ne álmodozz, míg meg nem nőttél,és ki
nem fehéredtél! Fizetek rendesen, és maradunk az üzletnél!
Azt tervezte, hogy Szerénke jóhírét, és megingathatatlan státuszát
fogja kibillenteni az egyensúlyából. Egész életében céltudatosan
élt, és soha sem voltak lelkiismereti skrupulusai sem a céljai, sem
annak elérését segítő eszközök tisztaságát tekintve.
Jó régen volt már,hogy az elhunyt férje olyan izgalmat, és kihívást
jelentett számára, mint most ez a férfi. Sokat kellett szerveznie
akkor is, hogy Robi végül elvegye! Akkor tanulta meg, hogy a
türelem, és a módszeresség, mennyire fontos.
Aztán meg a vénember elviselése! Persze annyira öreg nem
volt, csupán a vadító,telhetetlen fiatal feleségéhez képest,
és a stressz meg némi alkohol, még egy okos, ügyes vállalkozónak
is túl jár az eszén!
Róbert gazdag, és – mondjuk úgy – tehetséges fészekrakó volt,
négy házzal, két jólmenő divatüzlettel, így Vadalma anyagilag
megalapozta a jövőjét mellette.Az üzlettársak, és az ügyvédek meg
majd dolgoznak helyette. A boltjába is csak azért járt be mostanában,
hogy társaságban legyen, és átöltözhessen. Arra azonban nagyon
vigyázott, hogy minden új ismerős, egyszerű divatáru eladóként
ismerje őt, akinek nem rég halt meg szegény férje infarktusban.
És az infarktus nem is volt hazugság!
„Némi örömkönnyel preparált mézrum vackor, és nem kell
hosszú idő hozzá, hogy Szilárd nálam keresse a vigaszt a
buggyant felesége miatt! Másképp nem tudom kilökni a fészkéből,
hát akkor hozzásegítem, hogy saját maga essen ki!
Őrület, hogy milyen jó ötlet volt az a barátságbonbon, Réni
imádja! Már néhány hónapja én vagyok a cukrosnéni, hogy
mindig legyen neki otthon, belőle, óvatosan feldúsítva az
örömkönnyekkel! Úgy, hogy lassan tiszta hülyét csinál magából,
és az isten se mossa le róla, hogy nem normális! Esetleg piás, vagy
gyógyszerezi magát! Nekem csupán abból a szempontból előnyös,
hogy Réni olyan jóhiszemű, engedelmes, és tutira becsületes,
mert fix, hogy naponta beveszi az adagját, hiszen megfogadtuk
a barátságunkért! Hihetetlen, hogy mennyire átverhető a csaj!
Éljen a Mézrum vackor, éljenek az örömkönnyek!
Ja, meg mindazok, akik valaha is hozzájárultak Manóarcú
önbecsülésének megkopasztásához, és akik ezt a nőt ennyire
gyengévé és szolgalelkűvé tették!”
