Vadalma
elbeszélés
Vadalma Vl. fejezet
Vadalma mindig vonzotta a férfiakat, ezért mostanában mindent megtett,
hogy elrejtse megszokott külsejét,mikor Rénivel találkozott. Aki meg
folyton azzal rágta a fülét, hogy csináljon már valamit a „szépsége”érdekében,
mondván nem is sejti, mit ki nem lehetne hozni belőle!
„Ó a naív manóarcú! Dehogyisnem tudom! Ahogy azt is, hogyan
reagálnak rá, az éber feleségek, barátnők, meg a többi csaj!”
Úgyhogy ő, csak az otthona pihentető falai között engedte szabadjára
mostanában a pajkos fürtjeit, és valódi, megjelenését.
Időnként, mikor „véletlenül” belebotlott Szilárdba napközben, olyankor
mindig rendkívül vadító, ámde kellően szemérmes alakot öltött.
Megkereste őt az egyik közösségi odalon is az interneten, és így néha
valamilyen légből kapott kérdéssel fordulhatott hozzá.
Fordítási probléma, szaktanács az energiagazdálkodásról, - amit,
persze valaki más szeretne tudni, - de mivel épp kapcsolatban vannak,
megragadja az alkalmat a kérdésre.Egy idő után, már, ha csak
egy köszönés, erejéig is, de egyre sűrűbben írt neki.
Szerénke a számítógépet ki nem állhatta, így tudtán kívül, nagy előnyt
biztosított neki ezzel.
Mindezek mellett nem tudott olyan ütemben a férfi közelébe férkőzni,
ahogy szeretett volna. Nem érezte, hogy Szilárd ráharapott a csalira, pedig
nem csak a hosszú mézszínű haját, csillogó zöld szemeit, formás alakját
villantotta meg időről időre a férfi előtt, hanem a saját maga által,
nyilvánvalóan ragyogónak ítélt intellektusát is.
Életében először bizonytalanodott el. Létezik,hogy valakire nem hat a
vonzereje? Miután barátnője jóformán mindent elmesélt az életéről, és persze
a házasságukról, meggyőződése volt, hogy nem lesz nehéz ráébresztenie
Szilárdot, hogy új életet akarjon kezdeni ővele. Bár voltak pillanatok, mikor
belenyugodott volna a szerető státuszba, de hamar rádöbbent, neki minden
kell. Ő nem alkuszik, nem osztozik!
Vajon mi lehet az oka, hogy Szilárd nem értelmezi a jelzéseit, nem keresi a
kontaktust vele, és legfőképp hogy lehet, hogy nem epekedik utána!
Meg sem fordult a fejében az a lehetőség, hogy a férfi szereti a feleségét,
jól érzi magát a házasságában, és egy porcikája sem kívánja az életét
összekuszáló végzet asszonyának a gondjait a nyakába venni. Ő sem hülye,
világosan látja, hogy a nő miben mesterkedik! De annyira azért nem
észveszejtő, hogy megérje,az életét feladni néhány élveteg hónapért,
ami végül vagy az ő szívrohamával, vagy egy újabb kiszemelt férfi
megrohamozásával végződne! Nagy eséllyel, mindkettővel. Ez a fajta nő,
ahányat lát annyit, szeret. Őt nem vezeti meg, az árokparton nőtt virágszál
szerepével se,amit a felesége társaságában ad elő. Szerénke vajon miért tűri
ezt maga körül? Nyilván mert érdekesnek tartja.
Vadalma nem azon a morális szinten működtette az életét, ami bizonyos
felelősségtudatot, önfegyelmet, és mérlegelést feltételez.
„Egyszer élünk,hát élvezzük az életet, amíg lehet! És ha Szilárd nem így érzi,
annak csak is Szerénke lehet az oka, az idegesítően jó kislány, az ideális
asszonyka, az idiótaságig engedelmes törpeszuper Manóarc!
Hánynom kell!”