Vadalma
elbeszélés
Vadalma IV. fejezet
Vadalmát két évvel ezelőtt ismerte meg. Épp az iroda lépcsője
mellett állt, mikor Vadalma megbotlott mellette, és
lecsúszott a lépcsőn. Olyan groteszk jelenet volt, hogy nevetnie kellett.
Ezek után persze, jól elszégyellte magát, és nagy bocsánatkérések
közepette felajánlotta, hogy mentőt hív, vagy elkíséri az orvoshoz.
Nézte a nőt, ahogy az orvos vizsgálta a térdét. Olyan közvetlen,
és megnyerő volt, hogy egyből a szívébe zárta.
Mintha valami filmet nézne, aminek ő is a részese, de a jól ismert
főszereplővel, még személyesen sose találkozott. Most már értette,
mi volt az a különös érzés két éve, ott a sebészeten.
Már akkor tudta, barátra talált. Olyan barátra, aki biztonságot nyújt
az embernek, mert nem akarja megváltoztatni, nem akar az élete
középpontjában lenni.Soha nem volt erőszakos,
és soha nem éreztette vele, hogy mennyire szánalmas az
önbizalomhiánya, és a függése a családjától.
Tudta mennyire kínos neki, ha a társaságban kiütközik az
alárendelt szerepe a férje mellett, ezért Vadalma nem is
erőltette a közös, programokat. Úgy érezte nincs is ennél
ideálisabb barátnő, végre vele is történt valami kivételes dolog.
Egy idő után Vadalma lett a legközelebbi bizalmasa és lelki
támasza. Ő maga pedig, megpróbálta rávenni a nőt, hogy emelje
ki a szépségét, egy kis odafigyeléssel, mert a stílustalan ruhák,
a leszorított haj, és előnytelen szemüveg alatt kincs lapul, amit
felszínre lehetne hozni. De úgy tűnt,a barátnője sokkal
kényelmesebb annál, minthogy tegyen a külcsínyért bármit is.
Nos, észrevétlenül nyitott könyv lett az egész élete
Vadalma előtt, anélkül, hogy szégyenkeznie kellett volna miatta,
netán félni, hogy visszaél vele.
Volt egy titkos „szertartásuk”, amit egy éve alakítottak ki a
barátságuk megerősítésére.Egy alkalommal, mikor
kiszöktek a városból sétálni, vettek egy zacskó töltött csokoládét,
ami kivételesen ízlett mindkettőjüknek. Zöldalma ízű, fanyar,
mégis édes - krémes, rumos, csoki desszert volt.
Megállapították, hogy ez a csokoládé olyan, mint ők ketten
együtt, a "savanykás vadalma", az egyikük,
a "mindig muszáj jónak lennem", édes-rumos krém,a másikuk,
csokoládéba – a barátságukba- ágyazva.
Mézrum vackor volt a neve, és abban a kézműves édesség
boltban árusították a tó mellett, ahová időnként kijártak.
Megfogadták, hogy sose osztják meg másokkal csak is
egymással. És, bár ők sem esznek többet napi egy bonbonnál,
azt az egyet, viszont minden nap, ha törik, ha szakad,
a kettejük barátságáért. Ennyi édességtől,még elhízni se lehet!
Azóta gyermeki pajkossággal majszolta el nap mint nap
ezeket a barátságbonbonokat.