MENÜ
                                  Titella
                        Vadalma
                            elbeszélés

                     Vadalma               IV. fejezet

 

 

    Vadalmát két évvel ezelőtt ismerte meg. Épp az iroda lépcsője

mellett állt, mikor Vadalma megbotlott mellette, és

lecsúszott a lépcsőn. Olyan groteszk jelenet volt, hogy nevetnie kellett.

Ezek után persze, jól elszégyellte magát, és nagy bocsánatkérések

közepette felajánlotta, hogy mentőt hív, vagy elkíséri az orvoshoz.

Nézte a nőt, ahogy az orvos vizsgálta a térdét. Olyan közvetlen,

és megnyerő volt, hogy egyből a szívébe zárta.

Mintha valami filmet nézne, aminek ő is a részese, de a jól ismert

főszereplővel, még személyesen sose találkozott. Most már értette,

 mi volt az a különös érzés két éve, ott a sebészeten.

 

   Már akkor tudta, barátra talált. Olyan barátra, aki biztonságot nyújt

az embernek, mert nem akarja megváltoztatni, nem akar az élete

középpontjában lenni.Soha nem volt erőszakos,

és soha nem éreztette vele, hogy mennyire szánalmas az

önbizalomhiánya, és a függése a családjától.

Tudta mennyire kínos neki, ha a társaságban kiütközik az

alárendelt szerepe a férje mellett, ezért Vadalma nem is

erőltette a közös, programokat. Úgy érezte nincs is ennél

ideálisabb barátnő, végre vele is történt valami kivételes dolog.

 

    Egy idő után Vadalma lett a legközelebbi bizalmasa és lelki

támasza. Ő maga pedig, megpróbálta rávenni a nőt, hogy emelje

ki a szépségét, egy kis odafigyeléssel, mert a stílustalan ruhák,

a leszorított haj, és előnytelen szemüveg alatt kincs lapul, amit

felszínre lehetne hozni. De úgy tűnt,a barátnője sokkal

kényelmesebb annál, minthogy tegyen a külcsínyért bármit is.

  

   Nos, észrevétlenül nyitott könyv lett az egész élete

Vadalma előtt, anélkül, hogy szégyenkeznie kellett volna miatta,

netán félni, hogy visszaél vele.

Volt egy titkos „szertartásuk”, amit egy éve alakítottak ki a

barátságuk megerősítésére.Egy alkalommal, mikor

kiszöktek a városból sétálni, vettek egy zacskó töltött csokoládét,

ami kivételesen ízlett mindkettőjüknek. Zöldalma ízű, fanyar,

mégis édes - krémes, rumos, csoki desszert volt.

Megállapították, hogy ez a csokoládé olyan, mint ők ketten

együtt, a "savanykás vadalma", az egyikük,

a "mindig muszáj jónak lennem", édes-rumos krém,a másikuk,

 csokoládéba – a barátságukba- ágyazva.

Mézrum vackor volt a neve, és abban a kézműves édesség

boltban árusították a tó mellett, ahová időnként kijártak.

Megfogadták, hogy sose osztják meg másokkal csak is

egymással. És, bár ők sem esznek többet napi egy bonbonnál,

azt az egyet, viszont minden nap, ha törik, ha szakad,

a kettejük barátságáért. Ennyi édességtől,még elhízni se lehet!

    Azóta gyermeki pajkossággal majszolta el nap mint nap

ezeket a barátságbonbonokat.

  

V. fejezet 

 

Asztali nézet