Vadalma          III. fejezet

   

 

      Néhány hónapja kezdte el érezni, hogy lazul a ránehezedő

nyomás, és felelősség érzés.Kezdett minden lépése, önállóbbnak

tűnni, mintha megnyílt volna egy rejtett ablak, amelyen keresztül

megsokszorozódott az életereje. Mintha valamiféle új testrésze

fejlődött volna ki,amitől könnyebbé vált a létezése élete

minden területén. Mintha egy újabb lába nőtt volna, amivel

könnyebben mozog, vagy egy harmadik keze, amikor épp

arra van szüksége. Mintha az agyi szinapszisai megszaporodtak

volna időnként, máskor meg mintha új érzékszervei lettek volna.

Talán egy univerzális testrésszel lett gazdagabb, ami épp olyan

formát ölt, amire abban a pillanatban szüksége van? Mindezzel

egy időben, elkezdett magabiztosabbá, határozottabbá válni. Nem

tudta mire vélni, ezeket, a véletlen egybeeséseket, de élvezte a

velejáró örömöt. Nem szorongott mindenért,nem mentegetőzött

állandóan. Fogalma sem volt róla, hogy honnan vette hozzá a

bátorságot, hová lett a rettegés a várható megszégyenítéstől, és

felelősségre vonástól, a várható bűntudattól.

   

    Akkor még úgy érezte, valami megszűnt odakint a világban, ami

 idáig láthatatlan béklyót kényszerített rá, amitől világ

életében korlátok között élt. Már ritkábban érzett émelygést,

ha előbb magára gondolt, és csak aztán másokra. Ilyenkor időnként

rácsodálkozott, hogy nem szűnt meg forogni a föld.

Akkor döbbent meg igazán, mikor egyre másra tapasztalta, hogy a

környezete érdeklődéssel fordul felé, és nem érzi folyton úgy,

mintha aknamezőn járna. Egyszóval elkezdte embernek érezni magát.

   

    Ha valaki negyven év után egyszerre csak megkapja a soha

nem létező életét, jó közérzetét,nem gondolja át a miérteket, minden

pillanatát kihasználja a boldogságának.

    Pedig semmi nem változott körülötte, kizárólag ő, és az érzékelése.

 

 

lV. fejezet