Vadalma              II.fejezet

 

   Most, hogy elérkezett a végső állomáshoz, minden kitisztult előtte.

Igen, a halál valóban az életünk szerves része. Ebben a különleges

elmeállapotban, mindent megtudunk,ami az életünknek nevezett nagy

misztériumról rejtve marad, az ember önelégült egója árnyékában.

   

   Ráébredt, hogy miért is volt hajlandó fenntartani, a házasságát,

amiről már az elején érezte,hogy a funkcióját csak akkor tudja    

betölteni, ha ő maga feladja érte az identitását, szükségleteit,

adottságait, és egyéni fejlődésének dinamikáját.

 

   Árnyékba került itt is, mint serdülőkorában, mikor idegen emberek

lettek a legközelebbi hozzátartozói, ha akarta, ha nem. Semmiféle

beleszólása nem lehetett, hiszen ahhoz szokott, hogy a gyerek

szerepe, jelentéktelen, de ha jól idomítható, részesülhet a

szülői hajó farvizének lendületéből! Így lett természetes számára

a „futottak még…” csoportba tartozás.

Szó sincs arról, hogy az ő férje rossz ember lenne. Ellenkezőleg!

Éppen csak nem az ő „teljességének másik fele”!

Az is megnyilatkozott előtte ebben a letisztult lélekállapotban hogy ő

maga is jó ember, mindig is az volt, de - miután sosem a saját, testi,

lelki és szellemi alkatának megfelelő módon, és környezetben élt,

az ő megnyilvánulásai nem mindig tűntek helyesnek,- így elhitethették

vele az ellenkezőjét.

    (Nagy fegyvertény a bűntudatkeltés tudománya, az olyanok

kezében, akiknek saját kiváló megítélésük érdekében nem jelent

problémát, ha veszteséget okoznak bárkinek!)

 

   A házasságát ő maga választotta, nem is jutott eszébe ezért bárki

mást okolni. És éppen emiatt ragaszkodott hozzá annak ellenére, hogy

sokáig úgy érezte magát benne, mint akit a folyóhomok húz a mélybe.

Hiszen ez az egy valóban önálló, saját választása volt addigi életében.

Ezen felül, sokak érdekeit sértette volna, ha vállalja a tévedését, és

jogot formál egy új élet kialakítására.

   

   Ő nem érezte soha, hogy rá is érvényes lenne, miszerint nem csupán

lehetséges, de mindenki számára szükséges, megtenni mindent azért,

hogy a vágyai, szükségletei, tudása és képességei szerint, a lehető

legtöbbet hozza ki önmagából,az életéből és mindazokból, akikre élete

során hatással van. Még akkor is, ha mindez nem mindig fájdalommentes.  

 

    Most már tudja, azért fosztották meg attól, hogy ez a tudás beépülhessen

a személyiségébe, mert ennek birtokában, esetleg felszínre törtek volna,

az ő valódi értékeinek, és eredményeinek szabad áramlatai, ami

elsodorhatta volna az útjából az életét leárnyékoló homokvárakat,

megfosztva az építőket a  kétes dicsőségtől.

 

 

 

       lll.fejezet